A Konferencia számokban

2021. 04.15. Információk a konferenciáról

  • Több, mint 1000 regisztrált résztvevő
  • 293 jelentkező
  • 897 bírálat
  • 266 előadás, 21 poszter
  • 186 intézmény, társszerzőkkel együtt 619 fő
  • 27 plenáris résztvevő
  • 22 szekció elnök
  • 77 kerekasztal résztvevő
  • 4 nap, 40 óra, 60 videó, kb. 5000 email

A konferencia célja az volt, hogy feltérképezze a hazai éghajlatváltozás témakörével foglalkozó tudományos műhelyeket, kutatókat és kutatásokat, fórumot biztosítson az országban folyó éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások, tudományos munkásságok bemutatására és a szélesebb szakmai közösséggel való megismertetésre. Továbbá célja, hogy elősegítse az Első Nemzeti Éghajlatváltozási Értékelő Jelentés előkészítő folyamatainak elindítását, lehetővé téve a potenciális szerzőknek a jelentés tervezetével és egymással való megismerkedését. A konferencia létrejötte erősíti az éghajlatváltozással foglalkozó magyar tudományos kutatói közösséget, elősegíti  az interdiszciplináris párbeszéd és együttműködés kialakulását az egymástól távolabb eső tudományterületek között is.

Lépjen
velünk
kapcsolatba